
Életkor és a termékenység
Az, hogy természetes úton születhet-e gyermekünk, nagymértékben függ életvitelünktől és attól is, hány évesek vagyunk. Manapság a párok többsége nem a húszas éveik elején gondolkodik családalapításban, hanem inkább jóval később, jellemzően a harmincas éveikben. A nők körében különösen kitolódott a gyermekvállalás ideje, és a legtöbben már 30 év felett próbálkoznak először. Biológiai szempontból azonban ez kihívást jelent, hiszen az évek múlásával mind a női termékenység, mind a férfiak nemzőképessége fokozatosan gyengül.
Negyvenéves kor felett már jelentősen lecsökken a spontán fogantatás valószínűsége.
Az öregedés jelei nemcsak a külsőnkön jelennek meg, hanem a petefészkek működésében és a petesejtek állapotában is fellelhetők. 35 éves kortól a petesejtek mennyisége és minősége is gyorsabb ütemben romlik.
A férfiaknál ez az az időszak, amikor a tesztoszteronszint fokozatos esésnek indul, és 40 év körül már a spermiumok minősége és a megtermékenyítő képesség is hanyatlani kezd.
Fontos tehát felismerni, hogy a meddőség hátterében nem kizárólag a női problémák állhatnak, hanem a férfi nemzőképesség csökkenése is szerepet játszhat.
